Fairy Tale

Nos, messze nem olyan, mint Gyöngyös. Csak ennyit mondok.. És felköltözött a tesóm:-<Most a ház kong. Hiányozni fog nagyon. Várom már Gyöngyöst. 

A buszban, Medgyes felé, kicsit eltöprengtem az egyik osztályfőnöki óra témáján. Arról volt szó, hogy vajon azért születünk, hogy meghaljunk? De most komolyan. Vajon tényleg már akkor, mikor a világra jövünk, meg van írva, hogy na most ekkor és ekkor halunk meg? Az élet meg csak bónuszba van, hogy 'na ha már megszülettél, élj egy kicsit, 10 évet,vagy épp 70et, kilottózzuk'? Vajon ez így működik? Vagy, hogy tessék, itt az élet, csinálj vele amit akarsz, de vigyázz, vissza kell majd adni, s ha nem vigyázol rá, kicsúszik a kezedből s hamarabb elveszted. De ha vigyázol is elveszik tőled. Évek kérdése. Vagy talán az ég felettünk csak egy rács? A csillagok alkotják? Kalitkába zártak? Vagy egy óriás gyomrában mikroszkopikus élőlények vagyunk...  Szeretek így filózni, habár ezt magyarórán okoskodtuk, szóval nem egyéni minden..

Komolyan mondom, egyre jobban meglepődök magamon. Ma Boti vallás óra után szorosan megölelt és megpuszilt, és komolyan egy pillanatra már szinte jól esett... Pedig.. Lejárt lemez. Miért érzem mégis úgy, hogy ez még nincs befejezve? Szerettem vele lenni valamikor, de annak már vége, most mégis úgy éreztem, hogy majd a 4 év folyamán lesz még köztünk valami. Változtunk azóta, s nem is kicsit. Nem azt mondom evvel, hogy vele akarok lenni, mert nem, csak valahogy átfutott rajtam valami. Talán csak az, hogy sokat mondogatta, hogy még fogunk mi járni. Nem tudom. Már jó ideje nem érdekel. De azért elég logikus dolog, hogy kötődöm hozzá egy bizonyos szintig. Kész. Téma kimerítve.

 Ma duracell nyuszi efektusom volt. Majd fos. Ki akarok próbálni valami újat, és tudom is, hogy mit. Hannának hála, lesz egy kurvajó napom, ha összejön. Persze szigorúan titkos küldetés lesz ez, de ha összejön, a duracell nyuszi kutya fasza lesz mellette. Majd Penteken megyünk Meggyesre,  s ott aztán játszunk egy jó 'Don't drink and drive, just smoke and fly' játékot, persze a drinkingből sem lesz hiány. Aztán jövő hétvégén gyalogtúra az osztállyal, majd utána szabad, az után meg Gyöngyööööööös. 

Alig várom már Meggyest.  És Gyöngyöst. De most Meggyesre holnap után megyünk, szóval előbb azt. Jaaajj, de jó is lesz. S majd énekeljük, hogy 'Ma még nem ittunk semmit. Nem mehet ez így tovább. Inni kell, ha meghalunk is, inni kell, az angyalát!' S el iszom az utolsó pénzemet=)) Na jó na, azt majd csak Gyöngyösön. Itt annyira nem viselhetem ki magam =))

Kicsit megint elhanyagoltam az oldalam, de őszintén szólva időm sincs. Na meg energiám sem. Most megihletett egy vers, amit a magyar tanárnő olvasott föl nekünk. Be is másolom.

csomizom a ruciba
a habtestem
tinibugyi gumija
bemélyedten

kukisali parival
az étrendem
szoli moci tekila
az én trendem

koviubi pörivel
a kedvencem
lekipali csokival
jaj vétkeztem

fusizik a fatim is
a műhelyben
vegyigyümi üviben
a sparhelten

depizik a szaniban
a mutterchen
dobi cigi dugiba
a farzsebben

könyi szivi nehari
ha tévedtem
lityi-lötyi pasival
azt végleg nem

vidikazi zacsiban
a víkendem
csörizi a telimet
a véletlen

Nos ez lenne az. Rengeteget nevettünk rajta, gondoltam nektek is szerzek pár kellemes percet:)) Iszonyú hülyeség, de sokat lehet rajta nevetni.

Szóval csak ennyit szerettem volna, most nem tudok gondolkozni, hogy többet írjak. Maybe next time =)

Lassan vége az első iskolai hétnek. Fellélegeztető, hogy még csak holnap van suli, s a hétvégén megint pihenhetünk. Az új osztály elég jó, két személy kivételével bírom. Akit jó lenne kirobbantani az osztályból, az a két Áron. Idegesítőek és szörnyen gyerekesek. Na meg hisztiznek, mint két fürdős kurva. 

Visszatérve a multkori témához, hogy mi lesz ha összefutok vele?.. Hát nem futtam össze. Legalábbis közelebbről nem találkoztunk, csak távolról láttam mennyire szép. 8-> A minap kicsit kikerekedett a szeme, mikor az udvaron találkoztam Botikáékkal, a nyakába szöktem s megöleltem(Botikát). Megérte a napomat. Ez mégis csak azt jelenti, hogy tetszem neki. Véleményem szerint. Szinte minden szünetemet Botikáékkal töltöm. Főleg az elsőket, mert akkor még az osztály többi része ébredezik, s senki nem akar lejönni az udvarra. Azért mosolyt csal az arcomra mikor meglátom őőőőt:). Szerencsére az új vallástanárnő elég laza, s csendes, szóval legalább lesz egy olyan óra amin csak fekszem, vagy be sem megyek. Legalább egy. És nem Timivel ülok:( Jelen pillanatban nem. De nagyon remélem, hogy ez majd változik..

P.S. Nem függ össze. De mindegy. tekintsétek sablonnak 

Hivatalosan is kilencedikes vagyok. A terem elég szar, az órarend pocsék, viszont az oszi rendes és a tagok jófejek. Holnap kapjuk ki a könyveket elvileg. Holnap szünetekben osztálylátogatásokat hajtok végre a többi kilencedikben. Majd szeretném megnézni a régi osztályomat is. Fura lesz ez után minden reggel a főépületbe az emeletre járni...De majd csak megszokom:) Kicsit beleborzongok abba is, hogy mi lesz ha majd holnap lemegyek a többi osztályba és összefutok a folyosón Vele... Nos, valószínűleg egy nagy semmi. Köszönünk majd végig fut rajtam az a különös érzés ami mindig, amikor látom, és hevesebben kezd dobogni a szívem, de pár másodperc múlva már olyan, mintha meg sem történt volna. Tovább állunk. Egy nagyot nyelek, s megyek tovább... Beszámolok róla majd ha megtörténik. 

Vajon mi jellemez engem leginkább? Milyen szimbólum fejez ki engem igazán? Talán maga az égbolt. Két részben rajzolva. Fele felhőmentes, vagy csak egy-két barátségos, fehér felhővel díszített ég, mely békét, csendet és nyugalmat sugároz, amire mindenki szívesen néz és elmosolyodik. Másik fele goromba, sötét, viharfelhőkkel ellátott, imitt néhány villám is belefér esetleg; az ég, amire senki nem néz jó szemmel, mert mogorva, ijesztő, szomorú és rendesen kiabál. Talán ez.. Aztán az idézet, ami legjobban kihangsúlyozza az énemet, az talán az, hogy 'a lustaság fél egészség'. Vagy nem tudom. 

Üdv újra itt. Jó ideje nem írtam. Leformáztuk a gépet, új windows meg minden..

A vakáció már az utolsókat rúgja, pontosabban ez az utolsó nap, holnap már suli... Reggel mikor felébredtem, eszembe jutott az első napom a suliban. Az első osztály. Majd kicsit elmerengtem a gondolataimban s úgy következett az első nap ötödikben. Minden annyira rémisztő volt. Új osztálytársak, új tanárok, több óra. Amióta az eszemet tudom, azóta koptatom az iskola kapuját, mivel én óvodába is ide jártam. Sokan megkérdezik, hogy óvoda a Nagy Mózesben? Igen. Van az is. Sajnos az első ovis napomra nem igazán emlékszem, csak arra, ahogy az óvónénivel néztük távolodó édesanyámat az ablakban, én sírtam és nagyon féltem. Az első osztályba már bátrabban léptem, mivel az egyik óvodatársammal ültem. Ismertem valakit legalább.

Holnaptól kilencedikes leszek. Az osztály nagyrészét ismerem, úgyhogy nem félek. De kicsit még most is megrémiszt a tudat, hogy a régi osztályomnak vége. Olyas valakiket hiányolok, akik... hogy is mondjam.. Elég abszurd, hogy azon rágódom, hogy majd mikor hátra fordulok kémia órán, nem Boti fog rám mosolyogni. Ő egy tapló, mégis hozzá kötődom leginkább. Sokat jártunk, s ez részben megmagyarázza. Majd ott van Zsombi, aki egy hihetetlenül nagy szívű ember, aki nyolc éven keresztül osztálytársam volt. Hiányozni fog. Lilla is nyolc évig volt osztálytársam, mégis csak nyolcadik második felében lettünk annyira jóban, most meg más suliba ment. Kíváncsi vagyok a következő négy évemre. Kicsit attól félek, hogy Timi elsodródik tőlem, de szerinte ez nem fog bekövetkezni. Ajánlom is.

Folyamatosan villannak be az első- és ötödik osztályos első napok emlékei. Reméltem, hogy majd elmúlik, ha leírom, de nem.Na nem baj.

Nagyon jól indult a napom. A szám a fülemig ér. Boldog vagyok. Felszabadultságot érzek. Jobb volt ez a fél óra, mint akármilyen csoki, vagy szomorúságűző. Nem fontos, hogy miért. :D  

'Cause there is a light in your eyes.. lalalalala:)) annyira jó kedvem van. Most nincs mit írjak. Ma nem is fogok írni,mert mivel éjjel száll meg az ihlet, akkor írok, de ma Timinél alszom. Holnap majd írok, ha minden igaz:D Na táj

Nobody said it was easy, no one ever said it would be this hard. Mert senki nem tájékoztatott, hogy ennyire szar lesz ha elkezdek vele beszélni. Minden ott indult el. Majd idővel kezdett minden nyilvánvalóvá válni, de én makacs voltam, s csak magamnak hittem. Hibáztam. Minden hiába, már tudom. Az a 'kapcsolat' helyből az én elmémben 'létezett' csak, vagyis inkább az én elmémben akart létezni. De milyen alapon? Semilyenen. Nem is volt semmiféle kapcsolat. Már nem tud elszomorítani. Mégis, annak örülnék a legjobban talán, ha 2 napot együtt töltenénk, vagyis járnánk, majd a második nap végén elküldene a p*csába, s megkérne, hogy soha többé ne beszéljünk messen se. Na jó, tuti kicsit kiakadnék, de örülnék is. Mert végre teljesen kiszállna az életemből, az elmémből. 

P.S. Megkérek minden kedves, rendszeres 'látogatót', hogy fejezzétek be. Nem kell olvassátok a blogomat. Nem azért csináltam, hogy ekkora publikusságot nyerjen. Én csak le akartam írni mindent ami legbelül nyom. De így lehetetlen ha ennyien olvassátok. Fejezzétek be.Nem számít ha senki nem olvassa. még jobb. Kösz a megértést.

Csak egy beszélgetés volt egy különös emberrel. Mégis annyi mindenre rádöbbentem. Rájöttem, hogy szeretnék olyannak látszani kívülállók szemében, amilyen igazából vagyok. Jót tenne egy agymosás. De azt hiszem tudom, mit fogok tenni.

Első, hogy a hülyeségből alább hagyok. Nem kell annyi belőle. Túlzásba viszem.

Második, hogy eltökélem, hogy ha törik ha szakad, én más leszek, s amit véghez akarok vinni, nem számít mibe kerül, véghez viszem. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Kicsit olyan vagyok, mint egy új telefon. Nem tudom, igazából mire képes, és mire teljesen alkalmatlan. Még nem tapasztaltam ki magamon.

Harmadik, hogy a káromkodás nem tesz se nagyobbá, sem menőbbé, sem semmivé, nem is ezért volt eddig, csak.. egyszerűen akaratom ellenére csúsztak ki a számon a csúnya szavak. Ki fogom iktatni a szótáramból.

Negyedik, a szájamra lakatot teszek. Nem kell mindenki tudjon mindent rólam, így nincs semmi magánügyem.

Az ötödik, ami nem biztos, hogy összejön: valami olyat fogok csinálni, amit senki más. Vagy legalábbis kevesen. 

Már két napja, hogy nem voltam kint a többiekkel. Hétfőn a családi  "béke" érdekében, mivel anyum megkért, hogy ne menjek, mert egész hétvégén alig voltam itthon. Oké, nem is mentem. Tegnap meg nem volt kedvem, s majd este el akartam menni kutyát sétáltatni, de jött anyum is, így hármasban sétálgattunk. Megedződött mindkét karom. Dézi a nagy izgatottságában az elején annyira húzott, hogy már alig lehetett bírni. Majd lecsitult. Rég nem sétáltattam kutyát így a városban, mivel eddig sok volt a kóbor kutya, s kissé nehéz a hölgyeményt féken tartani, mikor valami kutya ugat s fut neki. Most valamikor összeszedték őket, és állítólag valahol a város végén tartsák őket. Sajnálom szegényeket, de talán jobb így. Túl sok volt már a kóbor kutya, s lehet, hogy ott még rendszeresen kapnak enni, nem kell éhezniük. Minden esetre nagyon felszabadító érzés volt Dézivel lenni. Amikor hazaértünk, nagy meglepetésben volt részünk. Kizártak. Igen... Pechünkre még egy ablakot sem hagytak nyitva a teraszon, hogy esetleg bemászhassak s kinyithassam az ajtót. Felhívtam Kingát, hogy ne legyen görény, engedjen be, mert én sem egyszer engedtem be mikor valahogy kizáródott. Ez az ára annak, hogy senkinek nem szóltunk, csak leléptünk. Azért nagyon jó volt.

Azt hiszem ma kimegyek a többiekkel is, mert a vakáció végén vagyunk már, s legalább míg nem lesz suli, legyünk együtt. Aztán szétszóródunk becsületesen ismét. Már a hoki sem tart minket össze, annak is vége. Most még a gólyabálok, amiken együtt lehetünk... Majd egy ideig vége. Pontosabban korcsolya szezonig. Ha így végig gondolom, nem is fogunk nagyon sokat külön lenni. Szeptemberben még hétvégenként kimehetünk, Októberben gólyabálok, November a húzósabb, majd December, Január, Február eleje kori szezon. A második félév meg hamar eltelik.:D

Igazából most nem ez aggaszt a legjobban, hanem kedves testvérem. Kinga. Mi lesz velem nélküle? Két éve, vagy talán több is már, hogy alig várom, hogy egyetemre menjen, s Október 1.-től nem fogom látni jó ideig. Mindig alig vártam, hogy egyedül lehessek, s Kinga menjen már egyetemre. Most félek. Szeretem. Hátborzongató belegondolni is. Nem akarok erről beszélni. Majd mikor elmegy akkorcsak róla fogok írni.